Támogasd adód 1%-val a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot!


Ebben az évben is lehetőség van arra, hogy befizetett adód 1%-t ne az állam, hanem egy általad megnevezett társadalmi szervezet kapja.
A Magyar Barlangi Mentőszolgálat kiemelten közhasznú szervezet, így jogosult az SZJA-1%-ok elfogadására. A székhely változása miatt változott az adószámunk! Az új adószám: 18005598-2-41 A személyi jövedelem adó 1% erre a számra küldhető.

Támogatásokat szívesen fogadunk, a BMSZ bankszámlaszáma: 16200137-00187628

Számlavezetőnk a MagNet bank, mely a civil szervezeteket támogatja.

Mozgalmas nap a barlangi mentőknek - négy riasztás egy nap alatt!

2012. április 30-án dél körül éles riasztást kapott a BMSZ Dél-Magyarországi Területi Egysége, miszerint 12 óra 15-kor barlangi sérülés történt a Mecsek-hegységben, a Trió-barlangban. Elsődleges információnk alapján a barlangi túrán az egyik 16 éves fiú, akinek a túrát megelőzően korábban volt – állítólag már gyógyult – kulcscsonttörése, a túra során terheléskor reccsenő hangot hallott a válla felől, ami ezt követően erősen fájni kezdett. Az eseményt követően a sérült azonnal a felszínre indult saját lábán, a túravezető segítségével. A barlangi létrán sikerült feljutnia, de a kijárati kuszoda előtti szűkületen már önerejéből nem tudott fájdalma miatt áthatolni, így a Barlangi Mentőszolgálat riasztása mellett döntöttek. A BMSZ Dél-Magyarországi területi egysége a Központi egység részéről 10 fő készenlétbe helyezését kérte az Országos vezetőnktől arra az esetre, ha nem sikerül megfelelő létszámú mentőegységet kiállítani a feladat elvégzésére, vagy ha a sérült, orvos által diagnosztizált állapota indokolja a nagyobb, elhúzódó mentési folyamatot. A riasztásra összegyűlt képzett barlangi mentőkből, valamint barlangászból kellő létszám gyűlt össze, ezen kívül sikerült keríteni egy segítőkész terepjáró tulajdonost, akinek volt némi barlangi jártassága, és egy traumatológus szakorvost. A barlangi mentőcsapat a felszerelésével a helyszínre indult a sérült állapotát és a szükséges mentési feladat nagyságrendjét felmérni. Hamarosan kiderült, hogy a sérült szállítható, és a mentőcsoport képes a két túravezető segédletével a felszínre transzponálni hordágyban a sérültet. 15 óra 14 perckor a sérült a felszínre érkezik, ahonnan mentőink hordágyban továbbszállították a terepjárókig, majd 16 órakor a sérült átadása került az Országos Mentőszolgálat (továbbiakban OMSZ) szakembereinek mentőautójába. A BMSZ a mentés során az OMSZ-al, a Mecseki Erdészeti ZRt munkatársaival, a KöTeViFe munkatársával, valamint a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal működött együtt, illetve egyeztetett.

Mindeközben, a BMSZ központi egységéhez érkezett újabb riasztás, miszerint a Pilis-hegységben, a Rám szakadékban baleset történt, a sérült nehéz terepen való mentésében valószínűleg szükség lesz ránk. Kisebb kavarodás keletkezett abból, hogy a Rám-szakadékban egyidőben két baleset volt, és ezt két különböző irányító központ kezelte. Az egyik esetet az OMSZ meg is oldotta, a másikhoz azonban kérték a segítségünket. Dobogókőről az OMSZ személyzettel együtt indultunk, és találtuk meg a sérültet, aki a jobb lábán szenvedett törést. Az eset nem messze a Rám-szakadék felső végétől történt, egy a szakadékkal párhuzamosan induló árok felső részén. Hordágyban a Kakashegy felől jövő aszfaltozott erdészeti útig vittük, itt átadtuk az OMSZ ide érkező kocsijának. A hordágy transzportálása közben jelentkezett Meiczinger Máté a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat (továbbiakban BBMSZ) vezetője, hogy a Csodabogyós-barlangban egy túrázó beszorult az egyik szűkületbe, és indulnak a helyszínre. A szerencsétlenül járt túrázót a BBMSZ barlangi mentői mentették ki szorult helyzetéből.



(Kéki Antal és Horváth Richárd beszámolója alapján. Fotók: Nyerges Attila)

Lezuhant turista mentése a Dobogókői Rezső-kilátó szikláitól

2012. március 24-én szombaton egy szép napos délutánon érkezett a riasztás a Barlangi mentőszolgálathoz, hogy a Dobogókő közelében lévő függőleges sziklafalról lezuhant egy turista. A helyszínre riasztott Országos Mentőszolgálat Szentendrei rohamkocsija, valamint a légimentők helikopterének személyzete a sérültet a nehéz terepviszonyok közepette meg tudta közelíteni, és ellátásban tudta részesíteni. A fiatalember súlyos, eszméletlen koponyasérült volt, akinek a nehéz terepviszonyok közötti szállításában az Országos Mentőszolgálat a Barlangi mentők és a tűzoltóság segítségét kérte. A helyszínre riasztott Barlangi Mentőszolgálat akciócsoportja a meredek sziklafalban kötélpályát épített ki, melyen a sérültet a szentendrei és pomázi tűzoltókkal közösen - folyamatos orvosi kontroll és lélegeztetés mellett- a meredek hegyoldalból a fennsíkon állomásozó tűzoltósági terepjáróhoz tudták szállítani. A terepjáróval sikerült a bajbajutottat a helikopterig transzportálni. Az akcióban 18 barlangi mentő és mintegy 30 tűzoltó vett rész a Pomázi, valamint a Szentendrei tűzoltóságból. Az akciót követően a tűzoltók és a barlangi mentők elhatározták, hogy a közeljövőben közös gyakorlatot szerveznek, hiszen az utóbbi idők felszíni mentései rávilágítottak arra, hogy a hasonló körülmények között szerencsétlenül járt balesetesek megmentésének érdekében együttműködésünk szorosabb alapokra helyezése a hasonló balesetek megoldásában kulcsfontosságú, és messzemenőkig a sérült érdekeit szolgálja. A TV2 Klub összeállítását ide kattintva, az RTL Klub összeállítását ide kattintva tekinthetitek meg, lejjebb a tűzoltók felvétele tudósít az esetről:




Pincerendszer beomlásához riasztották a barlangi mentőszolgálatot

2011.szeptember.05-én a Baranya Megyei Katasztrófavédelem felkért bennünket, hogy Pécsett a Ferencesek utcája 22-ben nyíló szellőző légaknán keresztül ereszkedjünk be a belváros alatti pincerendszerbe, ahol az egyik összekötő pinceágban omlás keletkezett. Pécs belvárosa alatt nagy méretű pincelabirintus van, a felszín alatt mindössze néhány méterre. Fennállt a veszélye, hogy további földmozgás esetén az omlás a felszínig felharapózhat, veszélyeztetve ezzel egy óvodát is. A Bányakapitányság és a Katasztrófavédelem szakemberei meg tudták nézni a helyszínt a Pezsgőház felől, ahol jelentős vízbetörést tapasztaltak. Ott a problémát tudták lokalizálni, azonban a másik oldalt nem ismerték. Kérdéses volt az omlás mérete és a kilépő víz hozama. Barlangi mentőink a szellőző légaknán leereszkedtek a 2*4 m szelvényű pincébe és az összekötő ágat felderítették, ahol az elágazásig tartott a behordódott homok. Az omlás az elágazástól 10 m-re volt, de a plafonig feltelt az oldalpince. A pince pontos mérete alapján a szakemberek már ki tudták számolni a behordódott laza üledék mennyiségét. A helyszínen a belépő vízhozam 1-2 liter/perc volt. A Katasztrófavédelem intézkedési tervet dolgozott ki, a jövőben elképzelhető, hogy szükség lesz a barlangi mentőszolgálat segítségére, a helyszín ellenőrzésében. Az akcióban a BMSZ Dél-magyarországi Területi egységének 3 fős csapata vett részt.
(Ország János beszámolója alapján)

Meghívást kaptunk a BMÉE gyakorlatára

Augusztus 27-én a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesülete mentőgyakorlatot tartott a Bükk-hegységben. A barlangi mentők a 117 méter mély Kiskőháti-zsombolyból hoztak a felszínre egy imitált sérültet, függőleges aknákon keresztül. A mentőgyakorlat mintegy 5 órát vett igénybe, a barlanghoz érkezéstől a helyszín kiépítésén át a "sérült" felhozatalától a helyszín elhagyásáig. Az akción  20 barlangi mentő vett részt, a BMSZ Gömör-Tornai Területi Egységéből 3 fővel képviseltük magunkat. Köszönjük a meghívást, jó gyakorlat volt.
(Bárkányi Csaba beszámolója alapján)

Baleset a romániai R2-zsombolyban

2011. július 01-én reggel 04:45-kor kaptuk a riasztást, hogy a romániai Pádis-fennsíkon lévő R2-zsombolyban, kétszáz méteres mélységben, a bejárattól nyolcszáz méteres távolságban egy fiatalember vállficamot szenvedett. Ez a zsomboly nagyon szűk, helyenként omladékos, képzett barlangkutatók számára is nehezen járható. A barlangi mentők egy orvost juttattak a helyszínre, aki a sérült végtagot fájdalomcsillapítás mellett reponálta. A BMSZ segítségét azért kérték, mert csak nagyon vékony termetű egyének férnek le a barlangba. Pécsről és Budapestről reggel összesen tíz fő barlangi mentő indult útnak, hogy segítsen a helyi mentőszolgálatoknak a sérült felszínre szállításához. A barlangi mentőinket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság mikrobusza szállítja a helyszínre, megkülönböztető jelzésű rendőrautó felvezetésével. Közben több mint tizenöt barlangi mentő (A Magyar Barlangi Mentőszolgálatból, a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálatból, és a Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesületéből) készenlétben áll idehaza, hogy szükség szerint második lépcsőben helyszínre tudjon vonulni. További információk hamarosan...
A barlang ide kattintva: az Openmaps.eu térképén a kép közepén lévő kék zászlócska közelében van.
Néhány kép, mely jól érzékelteti a barlang méreteit:  




12 óra 10 perckor a barlangi mentőink átlépték a Magyar-Román országhatárt, ahonnan a romániai tűzoltók felvezetésével haladnak tovább a helyszín felé.
13 óra 13 perckor a helyszínről jelentik, hogy a sérült a helyi mentőszolgálat segítségével - félig önerőből - elindult a barlangban kifelé, és kb. félútig eljutott.
14 óra 30 perckor barlangi mentőink a helyszínre értek.
A beosztás szerint mentőcsapatunk 17 órakor (magyar idő szerint) fog leszállni a barlangba négy vagy öt fővel.
15 óra 50 perckor barlangi mentőink leszálltak a barlangba!
16 óra 53 perckor a sérült a felszínre ért, néhányan visszamentek a felszereléseket a felszínre transzportálni.
19 őra 10 perckor a felszerelés és az összes barlangi mentő a felszínen
20 óra 20 perckor hazaindulnak a fáradt mentők
02 óra 30 perckor hazaérkezett mindenki, vége az akciónak.

Baleset a Holdvilág-árokban

12 óra körül riasztást kaptunk az Országos Mentőszolgálattól, a Holdvilág-árok Meteor létrájánál leesett sérült mentésére. Mire odaértünk a helyszínre, a Pomázi Önkéntes Tűzoltók és a Pilisszentkereszti Önkéntes Tűzoltók az OMSZ szentendrei rohamkocsijának személyzetével megkezdték a mentést. A sérültet a forrásig leszállították a mentők gerincágyán, ahol áthelyeztük a mi hordágyunkra. A szállítást lefelé a tűzoltóság terepjárójával sikerült megoldani, majd a sérültet a Légimentők helikoptere szállította kórházba. Az akcióban 13 BMSZ tag vett részt. A baleset majdnem ugyanott történt, mint a legutóbbi (2011. április 17-én).



Szerencsés kimenetelű siklóernyős baleset

K. Zsuzsanna, 44 éves siklóernyős szerencsétlenül landolt Piliscsaba község határában. Az erdő közepén akadt fent egy mintegy 15 méter magas fa tetején. Öt órán át lógott ernyőjével a fa lombkoronáján, az ernyő zsinórzatán lógva, kb. 10 méter választotta el a földtől. Miután fent akadt az ágakon, mobiltelefonján segítséget kért, de helyzetét egyáltalán nem tudta meghatározni. Sporttársai, valamint a helyszínre riasztott mentőegységek (Országos Mentőszolgálat Pilisvörösvári Rohamkocsija, Esztergomi Tűzoltóság, Pilisszentiváni Önkéntes Tűzoltó Egylet, Piliscsabai Polgárőrség, PMRFK Pilisvörösvári és Piliscsabai Rendőrség) hosszú időn keresztül az erdőben bolyongva keresték, de nem találták. Az időközben az elindított Budaörsi Mentőhelikopter a magasból észrevette a fára felakadt paplanernyőt, és rögzítette a baleset helyszínének pontos koordinátáit. A pontos helyszín ismeretében a rendőrök, tűzoltók, és mentők hamar megtalálták a balesetest. A Tűzoltóság létrájával sikerült a sérültet megközelíteni, kontaktust teremteni vele, melynek során kiderült, hogy szerencsére nem szenvedett sérülést. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat helyszínre riasztott egysége a tűzoltók segítségével, barlangi kötéltechnikával megközelítette a sérültet. A szerencsétlenül járt siklóernyőst biztonságos beszereléssel mintegy 10 perc alatt sikerült lementeni. Az OMSZ Pilisvörösvári Rohamkocsi orvosa az elsődleges vizsgálat során komolyabb sérülést nem talált. A Tűzoltóság és a BMSZ mentői a fennakadt paplanernyőt is sértetlenül leszedték a lombkoronáról.
A mentés során a BMSZ a Turistautak.hu és az Openmaps.eu térképeit használta a helyszín megközelítéséhez.